Olimpia


   Négy éve várjuk, és amikor eljön az idő, mindenki kimeredt szemmel bámulja a tévét. Hol sír, hol meg nevet, esetleg káromkodik, ki-ki vérmérséklete szerint. Eljött hát Peking ideje is, és eddig azt kell mondanom, hogy a kínai szervezők igencsak csillagos ötöst érdemelnek. A szervezés, az épületek, a kiszolgálás, még így a képernyőn keresztül is tökéletesnek tűnik. Az egyetlen baj … nos hát igen, az eddigi magyar teljesítmény.
   A kardozóink, párbajtőrözőink semmit nem mutattak meg tudásukból. Szintúgy a birkózók, ökölvívók sem. Úgy hullottak mint a legyek a Kemotoxtól. Szerencsére elkezdődtek a kajak és kenu futamok, ahol eddig nagyon jól teljesítettünk, és a döntőkben lesz magyar bőven. Miközben írok Kovács Kati a saját futamában úgy verte hülyére a mezőnyt, hogy a célba érkezés után még csak nem is lihegett. A másik jó teljesítményt eddig a mai napon meglepetésre a kézis lányok nyújtották. A románokat vertük 34:30-ra úgy hogy az utolsó hat percben már semmit sem csináltunk. Sajnos a vizipólós lányok nem jutottak a döntőbe, mert a holland csapat legyőzött minket. A fiúk reméljük nem okoznak csalódást és ott lesznek a fináléban. ennyit a mai napról. És egyenlőre az olimpiáról.
   A másik nagy dolog,, hogy mindjárt kezdődik az iskola, tehát ebből következik , hogy a szünetnek vége. elsőseim lesznek, felvan adva a lecke. Új osztály, új, gyerekek, új személyiségek, kutyakemény hónapok fognak következni. A régi osztályom is új helyzetbe fog kerülni, nekik sok szerencsét kívánok innen is. Jövő héten már következnek az alakuló ülések, meg a tanévnyitó ünnepség próbái, tehát az utolsó héten már nemigazán lesz szünet. Az igazság az nehéz lesz visszaállni a régi kerékvágásba. Nem baj, új kihívás, megküzdök vele.
Advertisements

~ Szerző: jones5555 - 2008. augusztus 19. kedd.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: